rendezés

2012 karácsonyán kezdődött a dolog. Azaz nem akkor, hanem előtte, csak éppen akkor jöttem rá, hogy ezzel foglalkoznom kell. Addig nem is tudom miért nem vettem észre, vagy miért nem zavart a dolog.

Akikkel most, az utóbbi 4-5 évben dolgozom, őnekik sokat köszönhetek. Adnak munkát már régóta. Korrektek, bár nem fizetnek agyon :D, de nem is rosszul annyira. Segítenek sok mindenben, rugalmas a munkaidő...stb. Persze vannak negatívumok is, mint mindenhol.

2010-ben, amikor elkezdtem velük dolgozni, megállapodtunk a bérről. Csak arról és semmi másról. Persze nekem a munkámból következően voltak egyéb költségeim, amik felmerültek (helyszínekre, egyeztetésekre járni...stb.). Abból adódóan (most legalábbis úgy gondolom ezért), hogy nem volt egyértelmű a viszonyunk (alkalmazott vagy alvállalkozó), kicsit furcsa helyzetben voltam: valahol a kettő között éreztem magam. Az elején még jellemzően otthon dolgoztam, ami kényelmes volt, hiszen a napi 2 óra bejárást megspóroltam, útiköltségre nem ment el pénz. Aztán a főnök részéről egyre inkább igény lett, hogy bejárjak és ott benn dolgozzak. Az elején ez heti 1-2 nap volt. Így ezeken a napokon a bejárás költségét elszámoltam feléjük.

2012 végén ez a dolog kérdőjeleződött meg bennem, hogy ez korrekt e így. A lelkiismeretem azt mondta, hogy nem, hiszen erről nem egyeztünk meg. De mivel addigra egy tetemes összegről volt szó, így nem tudtam ezt egyből rendezni velük. Így elhatároztam, hogy havonta rakok félre és kb. 1 év múlva összejön a pénz és visszaadom nekik. Akkor ez nagyon egyszerűnek és simának tűnt :).

Ezt a dolgot el is mondtam akkor a kis imacsoportunkban és otthon is két ok miatt: úgy gondoltam, ha elmondom nekik mit tervezek, akkor nem fogok meghátrálni (pl. a szégyen miatt), valamint az imájuk is segíthet ebben. Érdekes, hogy ahogy gyűlt a pénz, egyre többször fordult meg a fejemben, hogy "minek?", "nem is kell ezt", "még a végén kirúgnak, akkor meg mi lesz?", "azt igenis megérdemeltem"...stb. S egyre nehezebb lett az elhatározás felé menni. Ezt előre nem gondoltam, hogy így lesz. Többen próbáltak többször is lebeszélni a dologról.

Aztán idén összejött a 230 rugó. Nekem ez sok pénz. Ennyi lett kamatokkal együtt az egész. Múlt hét péntekre lett a nagy nap időzítve.

Előtte héten többször imádkoztam, hogy legyen erőm végigcsinálni annak ellenére, hogy igazából nem támogatott ebben senki sajnos. De belül tudtam és éreztem, hogy ez a helyes. Ekkor az egyik nap február 11.-én jöttem haza és akkor azt mondtam, hogy "Istenem, látod, hogy mennyire nehéz és nagy a kísértés, hogy ne csináljam végig, pedig tudom, hogy ez a helyes. Bátoríts kérlek!". Nem szoktam felcsapni a Bibliát, nem vagyok híve az ilyennek. Akkor is inkább ennek egy "enyhébb" variációját választottam :), kikerestem a 11. zsoltárt. S ekkor akadt meg a szemem az utolsó versen: "Bizony, igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.". Ez sokat jelentett nekem. Régóta keresem az "Ő arcát"...

Így futottam neki a múlt pénteki napnak, zsebemben a borítékkal. Egész nap keresve az alkalmat a megfelelő pillanatra, filózva azon, hogy a kollégák előtt tegyem e vagy szigorúan a főnökökkel 6 szemközt...végül úgy alakult, hogy a nap vége felé sikerült leülni velük. Elkezdtem a csomószor magamban lejátszott párbeszédet...ezt most nem részletezem. Az eredménye az lett, hogy nagyon meglepődtek a dolgon, a pénzt visszaadták, nem fogadták el. Valamint meg tudtuk beszélni rendesen, hogy a jövőben hogyan számolunk el egymással. Tisztázódott minden. Dolgozunk tovább együtt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez az egész vajon az ő lelkükben hasznot hoz e...közelebb viszi e őket Istenhez?

Tök jó, hogy sikerült. Nehéz küzdelem volt. De megérte úgy gondolom. Már volt egy hasonló esetem. Azzal 3 évet küzdöttem (és húztam magam után a koloncot), mire rendeztem a dolgot és visszaadtam kamatostúl a pénzt (30rugót). Itt most 13 hónap alatt sikerült. Javult a szintidőm :).

Sokszor eladjuk magunkat, ki ennyiért, ki annyiért. Eladjuk a becsületünket pár ezer forinttért is, vagy még kevesebbért. Szégyelltem, magam mikor Isten rámutatott, hogy amibe régen belebuktam, abba újból sikerült. Nem akarom, hogy a becsületem ennyit érjen csak. Sokkal többre akarom tartani magam ilyen szempontból. Azt akarom, hogy ne legyek eladó semennyiért.

"AZ IGAZI KÜLÖNBSÉG A GYŐZTESEK ÉS A VESZTESEK KÖZÖTT, HOGY A GYŐZTESEK MÉG EGYSZER MEGPRÓBÁLTÁK."