A 16. század végén, a Karib-tenger vizein egy angol hadihajó és négy spanyol gálya horgonyzott egy mély, védettnek tűnő öbölben. A levegő fülledtté vált, a madarak elhallgattak, és a horizonton sötét, ólomszürke felhők gyülekeztek – egy hatalmas hurrikán közeledett.
A spanyol hajók behúzódtak az öböl mélyére, lehorgonyoztak, összekötötték magukat. Az angol hajó ezzel szemben kiment a nyílt vízre, egyenesen bele a viharba.
A hurrikán két napig tombolt. Az öbölben a hatalmas hullámok és a szélvihar úgy dobálta a spanyol gályákat, mint a játékszereket. Hiába volt a sok horgony és lánc, a hajók egymásnak ütköztek, vagy a szikláknak csapódtak. Mire a vihar elült, a négy büszke spanyol hajóból csak roncsok maradtak, a legénység pedig a parton rekedt, mindenét elveszítve.
Harmadnap reggelén a ködből feltűnt az angol hajó. Az árbocai megrepedtek, a vitorlái rongyokban lógtak, az oldala feketéllett a sós víztől, de úszott és kormányozható volt. Az angol kapitány a nyílt tengeren, ahol volt helye manőverezni, szembe fordította a hajó orrát a hullámokkal, és egyszerűen „átlovagolt” a viharon.
A sztori történelmi hátterében Sir Francis Drake 1585-ös expedíciója állhat. Vannak technikai tanulságai is:
- a hajó orrát a hullámokkal szembe lehet fordítani, így az nem borul fel, míg a kikötőben a szél és az áramlat oldalba kapja
- a hajó a vízre lett tervezve, nem a parthoz való ütközéshez
- a horgony biztonságot ad szélcsendben, de viharban béklyóvá válik, ami megakadályozza a mentő manővereket
Egy tengerészeti alapelvről van szó: "sea room", amit ma is tanítanak. A nyílt tengeri manőverezési lehetőségről szól. A vitorlás hajók korában a legnagyobb veszélyt nem a nyílt víz, hanem a partvonal jelentette egy-egy vihar során.
Ha egy hajó az öbölben horgonyoz le egy hurrikán vagy nagy vihar idején, a szél a part felé tolja. Ha a horgony elszakad vagy megcsúszik, a hajó menthetetlenül a szikláknak vagy a homokpadnak csapódik. Csapdába esik. Míg a nyílt tengeren a hajónak van helye „futni a széllel”. Még ha a vitorlák rongálódnak is, a hajótest nem ütközik semminek.
Sokszor az életben ugyanígy teszünk. A biztonság illúzióját választjuk a probléma, a krizis vagy a konfliktussal való szembenézés helyett.
A hajósok azért buktak el, mert a statikus biztonságot választották egy dinamikus veszélyhelyzetben. A horgonyuk a múltba kötötte őket. De volt aki felismerte, hogy a túlélés záloga a mozgás és a szembenézés a viharral, még ha ez azzal is jár, hogy abból csak megtépázva kerülhet ki.
A problémák elől való „biztonságba menekülés” (passzivitás) gyakran veszélyesebb, mint a problémával való bátor szembenézés (aktivitás).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése