Zsu shoppingol

Zsu napok óta nyaggatott, hogy engedjem le a boltba, mert ő már egyedül is be tud vásárolni, „elég nagy már hozzá”. Nem szívesen bólintottam rá, de nem akartam letörni önállósodási törekvését, és végül csak eljött az alkalom. Egy pohár tejföl hiányzott az ebédhez, és ki más jelentkezne erre a feladatra, ha nem ő. Kiegyeztünk abban, hogy ő vásárol, mi Jonával csak kísérjük, nem segítünk, nem szólunk.

Fogta is a bevásárlószatyrot, és indultunk az első bevásárlására. Jól is ment minden, amíg ki nem léptünk a kapun, és édes lányom elindult…a másik irányba, az iskola felé. Ígéretemhez híven nem szóltam, magamban nevettem, a két gyerek meg kedélyesen beszélgetett, és ment a megszokott úton.
Kb. 100 méterig bírtam. Csendben megkérdeztem, hova megyünk. Zsu megtorpant, körbenézett, és kacagva mondta:Ja, el is felejtettem, a bolt nem erre van! Visszafordultunk, és eljutottunk a boltig, ahol újra kezdődött az alkudozás: most már tényleg hagyjuk egyedül bemenni, és várjuk meg a bolt előtt. Sikerült leszerelni, csak azért megyünk, hogy segítsünk, ha kell. Kezébe nyomtam egy százast, és újra megbeszéltük, hogy egy kis pohár tejfölt szeretnék. Zsu beviharzott az üzletbe, egyenesen a tejes pulthoz, leemelte az első dobozt diadalmasan és indult a pénztárhoz. Ismét magamban nevetve megkérdeztem: mit vettél? Olvasd el! –Ja, kefír (ráadásul nagy dobozos)! Vissza a pulthoz. Rövid keresés után végre megvannak a tejfölök. Kapja a szép dobozost és indulna, de jön az újabb kérdés:
-Elég rá a pénzed?
Vizsgálja a dobozt: 150 g. Akkor nem elég. Megmutatom a polcra kiírt árakat, itt keressen 100 alattit. Végre ez is megvan, mehetünk fizetni.

A pénztárnál kitett nyalókák és fruttik csábítását legyőzve (mert ugye arra elég lenne a 100-as!), sikerül fizetni, és még visszajárót is kap. Boldogan zsebrevágja:
- Ugye ez akkor az enyém!
Mindenki elégedetten vonul hazafelé, mikor Zsu magabiztosan kijelenti:
- Anya, akkor ezután te csak írd össze, hogy mit kell venni, és én járok a boltba. Látod, hogy egyedül is tudok bevásárolni!