A héten voltam kontrol vizsgálaton. Újra megröntgenezték a kezem. A törés szépen rendbejött úgy néz ki. Az ujjak mozgása azért elég korlátozott még. Azért az jó hír, hogy van fejlődés és az folyamatos, még nem értem el a végéig.
Igazából az a nagyon nehéz, hogy nem tudom, hol a vége. Hogy vajon mennyire fog rendbe jönni. Van e értelme küzdeni, reménykedni...most úgy néz ki, hogy még van. Vagy mivel lehetne még segíteni a felépülést, milyen eszközzel, módszerrel...stb. De van olyan is, amikor azért eléggé elkeseredem. Sokkal könnyebb dolog a "kardomba dőlni", mint küzdeni és a jó oldaláról nézni a dolgokat, főleg úgy, amikor nagyon kell keresni a "jó oldalát". Azért is meg kell küzdenem, hogy a remény legyen a felszínen, azt lássam magam előtt...mert nem jön magától.
Szóval, nagyon nem hitegetnek benn a kórházban, ami amúgy nem is baj, mert az rosszabb lenne - utána pofára esni. Csak igazából azt sajnálom, hogy egyszerűen nincs idő, lehetőség arra, hogy alaposan végigbeszéljük a dolgokat, lehetőségeket, akár a múltbeli hasonló tapasztalatokat, szakirodalom mit mond, vagy az innovatív orvosi megoldásokat a doktornővel. Iszonyat nagy a tömeg a balesetin. Csoda, hogy bírják az orvosok, ápolók és egyéb dolgozók ezt ép ésszel és van aki még kedvességgel is! LE A KALAPPAL ELŐTTÜK!
Bár nemrég megleltem a kórházban a "Mordor" részleget :D , de még ott is akadt valaki, aki tudott türelemmel, kedvesen kommunikálni. Lehet, hogy nem is az egész részleg ilyen, hanem csak az az egy-két valaki...bár ők is egyből kedvesek lettek, amikor ismerősük jelent meg, akit azonnal be is hívtak. Olyan nehéz a felszín mögött az egész embert meglátni! Mert egy közönyös vagy mogorva mondat mögött sok minden lapulhat... Persze azért az nem mentség, hogy akkor ráfröcsöghetek mindenkire! Ez nekem is tanulság!
Van egy madár a Csalogány vagy más néven Fülemüle (Luscinia megarhynchos), angol neve Nightingale (beszédes a neve). Nagyon kis kedves, egyszerű madár. Semmi különleges pompa vagy színek. De mégis van egy nagy különlegessége! Ez az egyetlen madár, ami éjjel is dalol, amikor sötét van (amikor nem látszik semmi), amikor semelyik másik énekes madár nem énekel. Ilyen szeretnék lenni, ennyire reményteljes, hogy amikor minden "sötét" vagy reménytelen körülöttem, akkor is "énekelek", beszélek arról és kapaszkodok abba, ami láthatatlan még. Mert fel fog kelni a nap...
Amúgy érdekessége még, hogy az éneke teljesen egyedi. Egyszerre 4 hangot is ki tud énekelni, akkordokat akár. Ilyen madár nincs másik. A legszebb dalú énekes madárnak tartják. S ugye ezzel szemben nagyon egyszerű, hétköznapi külsejű...semmi flanc.
Néhány dolgot csak a "sötétben", a "télben" tudsz megtanulni. Ha meg akarod tapasztalni Isten hűségét, akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol szükséged van arra, hogy Isten hűséges hozzád. Ha meg akarod tapasztalni Isten hatalmát, akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol szükséged van arra, hogy Isten hatalmas legyen. Ha meg akarod tapasztalni az igazságosságát, a szeretetét, a könyörületét, az irgalmát, a megbocsátását, gyógyítását, gondviselését...akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol ezt átélheted.
Van két történet a Bibliában, Dániel könyvében. Az egyikben 3 fiatalt megvádolnak azzal, hogy nem tisztelik a királyt úgy mint egy istent, mert nem imádták a király aranyszobrát. Ennek az lesz a következménye, hogy halálra ítélik őket. Igazán kemény helyzetbe kerülnek. A történet a kivégzést (tűzes kemencébe dobták őket) írja le, s azt, hogy Isten hogyan menti ki őket ebből.
"Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket." Dániel 3,27
Aztán van maga Dániel is, akit csellel bevádolnak az irigyei és ennek következtében az oroszlánok vermébe dobják, ahonnan épségben szedik ki másnap. Míg a bevádolóit ezután még a levegőben szétkapják a vadállatok, amikor őhelyette őket dobják be.
Micsoda csodák! Micsoda különleges, természet feletti történések! Ugye? Csak az a baj, hogy ezekhez a nagy csodákhoz nagy mélységek is kellenek...
Mindig fenn várjuk a csodát, amikor toppon vagyunk, de az igazi csoda mindig a padlóról indul...ha nincs völgy, nincs csoda. Szeretnénk látni, hogy a "Vörös tenger kettéválik", de olyan helyzetbe nem akarunk kerülni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése