érettség?

1Móz 18 vö. 1Móz 22

Az első részben Ábrahám alkudozik Istennel, hogy megmentse Lótot és családját, rokonait, illetve még Sodoma és Gomora lakosságát (ami becslések szerint 20-40ezer fő lehetett a környékkel együtt - Sodoma vársmagja kb. 3-5ezer fő). Mindezt mondhatni elég szemtelenül és végül sikeresen teszi, hiszen végül 10 főre lealkudja Ábrahám a számot, hogy hány igaz esetén nem pusztítja el Isten a városokat. 

A másik részben Isten azt kéri Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát. Mondjon le róla, adja oda a számára a legkedvesebbet, az ígéretet, a jövőt. S ebben az esetben nem tesz említést arról a Biblia, hogy Ábrahám akár csak visszakérdezett volna, nem hogy alkudozott volna, hogy inkább 100 birkát, vagy akármit. Azt olvassuk, hogy "másnap korán reggel" útra kelt.

Ábrahám az első esetnél kb. 99-100 éves volt. Ekkor kapta az ígéretet is, hogy Sárától (90 éves volt ekkor) - idős kora ellenére - fia fog születni. A második esetben a becslések szerint kb. 115-120 éves (max. 137) volt. Tehát a két eset között durván 20-30 év telt el.

Egy kérdés merült fel bennem: MIÉRT nem alkudozott Istennel Ábrahám a fia esetében? Aki sokkal, de sokkal kedvesebb volt neki, mint a sodomai emberek, de még Lót-nál és családjánál is. Főleg úgy, hogy a második esetben már túl volt az elsőn, tehát volt egy olyan tapasztalata, hogy Istennel "meg lehet beszélni" a dolgot. De Ábrahám mégsem teszi.

Két dologra jutottam (először).

1. Ábrahám hite érettebb volt sokkal. Megbízott Istenben. Látszik a fejlődés Ábrahám hitében, Isten követésében abból, hogy hogyan és mit cselekszik bizonyos krízisekben, helyzetekben.

Izsák sztorijánál már tudta, hogy ha kér valamit Isten, annak oka van és hogy "tudja mit csinál", "nem ma kezdte".

Az első esetnél Ábrahám az útjának még az első felén járt. 75 éves volt, mikor elindult az ígéret útján. Olvasunk arról, hogyan trükközik - akkor még - Abrám, próbálja megoldani a dolgokat. Sőt még belemegy Sára tervébe is (85 évesen), hogy majd a szolgálón keresztül teljesül majd be az ígéret és így lesz Izmael. Amikor ~25 éve már járt az úton és kapja az ígéretet Istentől a saját fiúra, akkor nevet - ezért kellett Izsáknak (jelentése: nevetés) nevezni az utódot. Kb. ekkor volt a sodomás sztori is. De ezután volt még Abímelekkel is a sztori, ahol Ábrahám megint trükközik, hogy mentse az életét...de Isten közbelép és beszél Abímelekkel. Aztán elküldi Hágárt és Izmaelt a háztól. Megint hallgat Sárára - sajnos(?). De itt is maga próbálja meg megoldani a helyzetet. Nem is olvasunk olyanról, hogy megkérdezte volna Istent, hogy mit tegyen...

Érdekes gondolatkísérlet, hogy vajon mit lett volna, ha Ábrahám Izmaelt is a közelben tarja és hatással tud lenni a fiára? Milyen nép lett volna a leszármazottjaiból? Akkor is ellenségeskedés lett volna a két fiú és leszármazottjai között? Ki tudja.

Aztán eljön Isten kérésének a napja. És Ábrahám nem viszakozik, nem felesel, nem alkudozik, nem kérdez vissza, hanem megy és csinálja. Óriási különbség.

Érdekes még a történet után amikor Ábrahám feleséget hozat fiának. Akkorra már teljesen kiadja a kezéből a kontrollt.

Számomra egy óriási hit és jellem fejlődés rajzolódik ki a történetében. Egy szellemi érettségben való növekedés, ahogy Ábrahám hozzáállása a dolgokhoz alakul és fejlődik, változik.

2. Ábrahám tudta, hogy Istennek igaza van. Tényleg a fia lett neki a legkedvesebb. Valószínű Istennél is kedvesebb lett neki. Lehet kellett ez a séta (3 nap) a hegyig, hogy ezt magában rendezze és "visszaadja" Istennek az ajándékot, amit kapott. És hogy ne Isten ajándékához ragaszkodjon, hanem Őmagához. Ne Isten kezét keresse (áldásait), hanem az arcát (Ő magát, hogy ki Ő, milyen Ő...stb.).

Miért érdekes ez a kérdés?

Nemrég beszélgettem valakivel azzal kapcsolatban, hogy miért nem történnek gyógyulások, (ilyesmi) csodák a hívők körében. Most nem mennék bele ebbe a kérdésbe itt. De egyszer találkoztam egy idős hívővel, aki azt mondta egy bizonyságában, hogy "amikor az utam elején voltam, akkor Isten ilyen és ilyen csodát tett, amikor imádkoztam. De ma már nincs szüksége a hitemnek ilyen csodákra. Megbízok Istenben így is."

Ekkor értettem meg, hogy milyen egy érett hit. Nem Isten ajándékait, csodáit, gyógyulásokat, áldásokat hajszolja és akár villog vele. Pedig tudja, hogy ott vannak azok is. Mint amikor tudom, hogy ott van apám számláján a nagy összeg, de mégsem hívom le (lásd Jézust, amikor említi, hogy "lehívhatna" több légiónyi angyalt is a "mennyei számláról", de nem teszi...mert bízik az Atyjában). Mert tudom, hogy nem erre van szükségem igazán, hanem az Ő vele való közösségre és az engedelmességre, Isten tervébe való belesimulásra. S rábízom teljesen, hogy mit ad nekem. Amit ad azt elfogadom és élek vele, de nem követelek, nem rángatom a kezét (holott "gyerekként" ezt tettem többször).

Valószínű ezért engedett Isten Ábrahámnak a sodomai esetnél is, mert a hite még "gyerekcipőben" járt. Aztán elindult egy exponencionális növekedés.

Még egy különbség van amúgy a két szitu között. Az elsőben Isten ítéletéről volt szó és ebben alkudozott Ábrahám, míg a másodikban egy áldozatról volt szó. Ez is komoly különbség.

De az is benne van, hogy Isten Ábrahámot tette próbára sodomai esettel, tanítani akart neki valamit. Hiszen őrá akarta bízni a választott népet, hogy megfelelő alap legyen (1Móz 18,19). Megnézte, hogy a szíve valójában a helyén van e és hogy megmutassa neki, hogy milyen Isten (kegyelem). Ez azért érdekes, mert Ábrahám félreértelmezte Istent. Az alku előtt egyszer se mondta, hogy el fogja pusztítani a városokat, csak azt mondta, hogy odamegy és "megnézi" közelről. Ekkor Ábrahám egy igazságos, de nem kegyelmes Istenben hitt (ilyen istenképe volt). Amúgy az, hogy Ábrahám megállt 10-nél mutatja, hogy még ekkor se értette, hogy ki is Isten valójában. Ráadásul Isten kimenti Lótot, amit meg nem is kért Ábrahám. Nem ismerte meg az első esetben Isten kegyelmének a mélységét.

Fontos megjegyeznünk, hogy Ábrahám tényleg nem ismerte Istent. Egy pogány kultúrából jött ki és egy teljesen más istenképet kellett felépítenie és aztán tovább adnia a leszármazottjainak. Nekünk "könnyebb" már ilyen távolságból hinni.

Az is felmerül, hogy vajon helyes volt e az, amit Ábrahám tett a második esetben? Tudom, hogy fura ez a kérdés. Hiszen mindig pozitívként állítottuk be Ábrahám cselekedeteit. De vajon Isten tényleg azt várta el Ábrahámtól, hogy szó nélkül, leszegett fejjel áldozza fel a fiát? Tegyen egy olyan dolgot, ami minden normális ember "szívét kitépné"? Ami a környező pogány népek szokása volt ráadásul? 

Sőt összevethetjük a helyzetet Jézuséval, aki könyörgött azért, hogy szabadítsa ki Isten a halál hatalmából (Zsid 5,7). Lehet Isten egy ilyen reakciót várt volna? Lásd még Zsid 4,16.

Lehet akár Ábrahám saját magát is felajánlhatta volna Izsák helyett?

Érdekes gondolatkísérlet, hogy vajon mit mondhatott volna Ábrahám a nagy csend helyett?

Érdekes, hogy mire itt a végére értem, már nem is vagyok annyira biztos az első két felfedezésemben. Inkább az egész egy nagy kérdőjel. Szóval a címhez oda is tettem a kérdőjelet. :)

Sok oldala van a "gömbnek". Most maradjunk ennyinél.