2022. december 29., csütörtök

ez az én történetem 3.


Van egy sztori a Bibliában: az Irgalmas samaritánus története (Lukács ev. 10,25-37). Sosem gondoltam, hogy egy teljesen más "íve" is van ennek...

Egy olyat éltem át az egészségügyben dolgozókkal (kivétel nélkül!), amit sajnos máshol nem igazán. Még gyülekezetekben sem emlékszem, hogy tapasztaltam volna ezt, főleg nem általánosságban, sőt sajnos én sem így tettem eddig sokszor.

Az egészségügyben soha senki nem kárhoztatott azért, hogy hibáztam, nem mondta, hogy megérdemeltem. Nem is kérdezték, hogy mit rontottam el, s hogy ugye jól megtanultam a leckét. Nem mondták, hogy hát így jártam, úgy kell nekem (ezt a facebookon szinte az összes balesetes, szerencsétlenül járt ember sztorijánál olvasható...). Nem mondták, hogy "én megmondtam", nem szégyenítettek meg, vagy nem állítottak pellengére. Nem megítélni akartak, hanem meggyógyítani.

Látták, hogy bajban vagyok és egyszerűen nekiálltak és mindent megtettek, hogy segítsenek és a legjobbat hozzák ki a dologból. Irgalmasak voltak és könyörületesek.

Ilyen indulattal, hozzáállással kéne lennünk egymás iránt, amikor látjuk embertársunkat, hogy elszúrt valamit az életében, vagy amikor bűnt követett el. Nem belerugni kéne mégegyet, fejbelőni a sebesültet, hanem megpróbálni meggyógyítani, s megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy a bukott helyzetből egy győztes helyzet legyen. Kegyelemmel, irgalommal, szeretettel, alázattal (hogy én sem vagyok jobb) és türelemmel hozzáállni. De ez tudom, hogy nem fakad belőlem, s más emberből sem. Ez csak akkor tud működni, ha rájövök, hogy Isten nekem sokkal többet elengedett és Ő tud adni mindent, ami ahhoz kell, hogy ne lelökjem a másikat a szakadék széléről, hanem visszahúzzam.

Van egy ének, amit szeretek. Az Isten, akiben hiszek ilyen, hogy romokból életet hoz létre...


A szövege magyarul:

Romokból életet

Ha hegyek zúgnak 
Viharok dúlnak 
Itt vagy velem 
A test elmúlhat 
A Te irgalmad 
Őrzi lelkem 

Ha tűzön viszel át 
Szívem csak Téged áld 
Lelkem részévé válik tervednek 
Nézlek a keresztfán 
Ahogy minden hibám 
Eltűnik kegyelmed fényében

A romokból életet 
Fakaszt dicsőséged 
Kiemel a mélységből 
Ezért áldlak Téged 
Te vagy lelkem menedéke 
Betakarnak szárnyaid 
Uram, szeretlek Téged 
Dicsérlek örökké 

Bármi történjen 
Ígéretedben 
Bízzon lelkem 
Ha elgyengülnék 
Benned új reményt 
Talál szívem




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése