írhatnék

Most olyan írhatnékom van.

Legszívesebben most kiülnék egy sziklapárkányra és nézném a tengert, a végtelent, ahogy csapdossa a köveket. Ahogy a szikla rendületlenül áll és nem enged a nyomásnak. Persze ez nem igaz, mert enged, a víz ígyis-úgyis győz, csak neki van türelme. A madarakat, ahogy röpködnek a víz felett, néha-néha lecsapnak egy kis zsákmányért...

Nekem nincs türelmem. Vagy hát nagyon rövid. Pedig ez nagy erény lenne. Egyszer ezt az idézetet kaptam a menyasszonyomtól:
"Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít."
Péld 16,32

Kemény. Azóta is tanulom, kisebb-nagyobb sikerrel. Azt hiszem Isten sokszor mosolyog rajtam, persze bosszankodik is, akárcsak én a kisfiamon.

Szeretném helyrerakni magamat, a bennem levő dolgokat rendezni. Nehéz nekiállni, az élet pörög ezerrel és nem engedi, hogy megállj, rendet rakj, csoportosíts, kiszórd a lényegtelent. Csak pakolja rád a dolgait, amíg össze nem esel, aztán akkor kénytelen leszel megállni. Én nem akarok addig várni, meg lehet előzni az elesést. Mennyi fölös kolonccal rohangálok, és néha csodálkozom, hogy elfáradok, hogy nincs időm a fontos dolgokra, amik számítanak.

1 hónap múlva megyek oda, ahol "a kis kacsa fürdik". :)
Nagyon várom, el akarok csendesedni egyszer már, hogy ne halljak semmi mást csak Istent. Ahogy Illés, amikor a csöndben hallotta meg az Ő hangját. Sok mindenre választ várok, és az az érzésem, hogy Isten már régóta válaszolna is, csak úgy csinálok, mint a gyerkőcöm, hogy ordítok, meg rohangálok, és egyszerűen nem hallom, mit akar mondani. Csak szeretné, hogy a szemébe nézzek és megálljak egy kicsit, helyrerak. Aztán utána úgyis elenged.