nehéz nap

Nem úgy telt a mai nap, ahogy szerettem volna.
Már a reggel rosszul indult, mikor mentem volna fürödni és kiderült, hogy nincs víz az egész házban. Persze kiírták a faliújságra, amit szerintem az öregeken kívül senki sem olvas. Miért nem lehet a bejárati ajtóra írni az ilyet.
A rajzokkal nem haladtam úgy, ahogy kellett volna. Az egyik barátom megkért menjek el neki egy cuccért, amit megrendelt, de azt meg elfelejtettem. Pedig eszembe volt nap közben.
Egyedül a kezelés volt jó. Jót tesz ez az elektromos izé a hátamnak.
Azért volt egy-két jó mozzanat is ma. Beszélgettem párommal többször is telefonon. Strandon voltak és a kislányom már le tud merülni a víz alá (direkt is:). Ügyes. JJ meg minden félelem nélkül ugrál a mély vízbe, ahol nem ér le a lába...hogy fogunk bírni ezzel a gyerkőccel nem tudom, remélem Zsu megszelídíti.

Ma hallottam egy prédikációból egy eléggé kemény részletet (majd egyszer bemásolom).
Nem írom le, hosszú. Nagyon elgondolkodtatott. Hmmm, most az jutott eszembe, hogy nemrég olvastam, hogy az szinte semmit sem ér, ha felismerünk valamit, anélkül, ha nem követi tett. Annyiszor magunkra ismerünk amikor Isten szól, bólogatunk bőszen, kimondjuk magunkra az ítéletet, töredelmesen megbánjuk bűnünket, aztán felnézünk és megyünk tovább...ugyanúgy, és újra és újra ugyanazokban a bűnökben bukunk el. Tényleg igaza van annak, aki ilyenkor azt mondja, hogy "normális vagy? ezt komolyan gondolod?".

Mi kell ahhoz, hogy megváltozzon valami?
- a felismerés (ez nem mindig elég, sőt legtöbbször nem)
- a fájdalom (na ez szinte mindig változtat a dolgokon, amikor egyszerűen nem tudsz másfele mozdulni, de jó ez?)
- a szeretet...
...hát igen, ennek kéne bennünk lenni, ez kellene hogy legyen a "mozgató rugó".

Persze ezek a gondolatok nem csak erre a pár percre reagálnak, amit hallottam, hanem a könyvekre is amiket olvasok. Majd egyszer idézek azokból is.