Isten akarata

Egy újabb érdekes mozzanat Mózes első könyvéből, amire felfigyeltem:

1Móz 27 vs. 1Móz48

Az elsőben Izsák akarja megáldani az elsőszülött fiát, Ézsaut. De aztán Jákob csellel "megszerzi" az áldást.

Jó kérdés, hogy Isten áldása vajon attól függ, hogy egy ember rád teszi a kezét? Vagy, hogy miket mond? Vagy, hogy ki mondja? Az az érzésem, hogy szeretjük magunk jelentőségét túlzottan felnagyítani egy ilyen helyzetben mondjuk...mert az menőbb, romantikusabb, meg hát fényezheti magát az ember, jól esik a büszkeségének, hogy "engem kértek meg imádkozni"...

Ha Izsák Ézsuat áldja meg - bár ugye ő úgy tudta, hogy őt áldotta meg - de Isten terve Jákob volt, akkor Jákob nem lett volna áldott? Vagy összedőlt volna Isten terve? Nyílván nem...

A másodikban Jákob az, aki megáld. József két fiát: Manassét és Efraimot. A szokás az volt, hogy az elsőszülött kapja a "nagyobb", a jobb áldást - a jobb kézzel...de itt Jákob az, aki megteszi azt, hogy a kisebbre teszi a jobb kezét és ezzel ő lesz az, aki a "nagyobb" áldást kapja.

Érdekes, hogy Jákob mindkét esetben jelen volt. Valószínű sokszor megbánta addigra, hogy az elsőnél beelőzte Istent. Ki tudja, lehet szólt volna Isten Iszáknak, hogy "állj! nem így akarom." vagy ő is megcserélte volna a kezét? Vagy egyszerűen csak rájött volna Jákob arra, hogy nem az emberek áldása számít, hanem az Istené...amit ugye megkapott a folyó átkelésnél. (lásd 1Móz 32,29)

Mennyire hajszoljuk a szokásokat, az emberek "bólintását", a vállveregetést, közben az igazi, a valódi elismerést meg nem. Ennyire földhözragadtak vagyunk? Ennyire...

Az a baj, hogy ma is sok hívő azt gondolja, hogy a "nagykenetű" imádsága számít, hogy ha ő imádkozik értem, akkor az majd "hat". Lövésünk sincs igazán az imádság valódi működéséről és céljáról. :(

érettség?

1Móz 18 vö. 1Móz 22

Az első részben Ábrahám alkudozik Istennel, hogy megmentse Lótot és családját, rokonait, illetve még Sodoma és Gomora lakosságát (ami becslések szerint 20-40ezer fő lehetett a környékkel együtt - Sodoma vársmagja kb. 3-5ezer fő). Mindezt mondhatni elég szemtelenül és végül sikeresen teszi, hiszen végül 10 főre lealkudja Ábrahám a számot, hogy hány igaz esetén nem pusztítja el Isten a városokat. 

A másik részben Isten azt kéri Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát. Mondjon le róla, adja oda a számára a legkedvesebbet, az ígéretet, a jövőt. S ebben az esetben nem tesz említést arról a Biblia, hogy Ábrahám akár csak visszakérdezett volna, nem hogy alkudozott volna, hogy inkább 100 birkát, vagy akármit. Azt olvassuk, hogy "másnap korán reggel" útra kelt.

Ábrahám az első esetnél kb. 99-100 éves volt. Ekkor kapta az ígéretet is, hogy Sárától (90 éves volt ekkor) - idős kora ellenére - fia fog születni. A második esetben a becslések szerint kb. 115-120 éves (max. 137) volt. Tehát a két eset között durván 20-30 év telt el.

Egy kérdés merült fel bennem: MIÉRT nem alkudozott Istennel Ábrahám a fia esetében? Aki sokkal, de sokkal kedvesebb volt neki, mint a sodomai emberek, de még Lót-nál és családjánál is. Főleg úgy, hogy a második esetben már túl volt az elsőn, tehát volt egy olyan tapasztalata, hogy Istennel "meg lehet beszélni" a dolgot. De Ábrahám mégsem teszi.

Két dologra jutottam (először).

1. Ábrahám hite érettebb volt sokkal. Megbízott Istenben. Látszik a fejlődés Ábrahám hitében, Isten követésében abból, hogy hogyan és mit cselekszik bizonyos krízisekben, helyzetekben.

Izsák sztorijánál már tudta, hogy ha kér valamit Isten, annak oka van és hogy "tudja mit csinál", "nem ma kezdte".

Az első esetnél Ábrahám az útjának még az első felén járt. 75 éves volt, mikor elindult az ígéret útján. Olvasunk arról, hogyan trükközik - akkor még - Abrám, próbálja megoldani a dolgokat. Sőt még belemegy Sára tervébe is (85 évesen), hogy majd a szolgálón keresztül teljesül majd be az ígéret és így lesz Izmael. Amikor ~25 éve már járt az úton és kapja az ígéretet Istentől a saját fiúra, akkor nevet - ezért kellett Izsáknak (jelentése: nevetés) nevezni az utódot. Kb. ekkor volt a sodomás sztori is. De ezután volt még Abímelekkel is a sztori, ahol Ábrahám megint trükközik, hogy mentse az életét...de Isten közbelép és beszél Abímelekkel. Aztán elküldi Hágárt és Izmaelt a háztól. Megint hallgat Sárára - sajnos(?). De itt is maga próbálja meg megoldani a helyzetet. Nem is olvasunk olyanról, hogy megkérdezte volna Istent, hogy mit tegyen...

Érdekes gondolatkísérlet, hogy vajon mit lett volna, ha Ábrahám Izmaelt is a közelben tarja és hatással tud lenni a fiára? Milyen nép lett volna a leszármazottjaiból? Akkor is ellenségeskedés lett volna a két fiú és leszármazottjai között? Ki tudja.

Aztán eljön Isten kérésének a napja. És Ábrahám nem viszakozik, nem felesel, nem alkudozik, nem kérdez vissza, hanem megy és csinálja. Óriási különbség.

Érdekes még a történet után amikor Ábrahám feleséget hozat fiának. Akkorra már teljesen kiadja a kezéből a kontrollt.

Számomra egy óriási hit és jellem fejlődés rajzolódik ki a történetében. Egy szellemi érettségben való növekedés, ahogy Ábrahám hozzáállása a dolgokhoz alakul és fejlődik, változik.

2. Ábrahám tudta, hogy Istennek igaza van. Tényleg a fia lett neki a legkedvesebb. Valószínű Istennél is kedvesebb lett neki. Lehet kellett ez a séta (3 nap) a hegyig, hogy ezt magában rendezze és "visszaadja" Istennek az ajándékot, amit kapott. És hogy ne Isten ajándékához ragaszkodjon, hanem Őmagához. Ne Isten kezét keresse (áldásait), hanem az arcát (Ő magát, hogy ki Ő, milyen Ő...stb.).

Miért érdekes ez a kérdés?

Nemrég beszélgettem valakivel azzal kapcsolatban, hogy miért nem történnek gyógyulások, (ilyesmi) csodák a hívők körében. Most nem mennék bele ebbe a kérdésbe itt. De egyszer találkoztam egy idős hívővel, aki azt mondta egy bizonyságában, hogy "amikor az utam elején voltam, akkor Isten ilyen és ilyen csodát tett, amikor imádkoztam. De ma már nincs szüksége a hitemnek ilyen csodákra. Megbízok Istenben így is."

Ekkor értettem meg, hogy milyen egy érett hit. Nem Isten ajándékait, csodáit, gyógyulásokat, áldásokat hajszolja és akár villog vele. Pedig tudja, hogy ott vannak azok is. Mint amikor tudom, hogy ott van apám számláján a nagy összeg, de mégsem hívom le (lásd Jézust, amikor említi, hogy "lehívhatna" több légiónyi angyalt is a "mennyei számláról", de nem teszi...mert bízik az Atyjában). Mert tudom, hogy nem erre van szükségem igazán, hanem az Ő vele való közösségre és az engedelmességre, Isten tervébe való belesimulásra. S rábízom teljesen, hogy mit ad nekem. Amit ad azt elfogadom és élek vele, de nem követelek, nem rángatom a kezét (holott "gyerekként" ezt tettem többször).

Valószínű ezért engedett Isten Ábrahámnak a sodomai esetnél is, mert a hite még "gyerekcipőben" járt. Aztán elindult egy exponencionális növekedés.

Még egy különbség van amúgy a két szitu között. Az elsőben Isten ítéletéről volt szó és ebben alkudozott Ábrahám, míg a másodikban egy áldozatról volt szó. Ez is komoly különbség.

De az is benne van, hogy Isten Ábrahámot tette próbára sodomai esettel, tanítani akart neki valamit. Hiszen őrá akarta bízni a választott népet, hogy megfelelő alap legyen (1Móz 18,19). Megnézte, hogy a szíve valójában a helyén van e és hogy megmutassa neki, hogy milyen Isten (kegyelem). Ez azért érdekes, mert Ábrahám félreértelmezte Istent. Az alku előtt egyszer se mondta, hogy el fogja pusztítani a városokat, csak azt mondta, hogy odamegy és "megnézi" közelről. Ekkor Ábrahám egy igazságos, de nem kegyelmes Istenben hitt (ilyen istenképe volt). Amúgy az, hogy Ábrahám megállt 10-nél mutatja, hogy még ekkor se értette, hogy ki is Isten valójában. Ráadásul Isten kimenti Lótot, amit meg nem is kért Ábrahám. Nem ismerte meg az első esetben Isten kegyelmének a mélységét.

Fontos megjegyeznünk, hogy Ábrahám tényleg nem ismerte Istent. Egy pogány kultúrából jött ki és egy teljesen más istenképet kellett felépítenie és aztán tovább adnia a leszármazottjainak. Nekünk "könnyebb" már ilyen távolságból hinni.

Az is felmerül, hogy vajon helyes volt e az, amit Ábrahám tett a második esetben? Tudom, hogy fura ez a kérdés. Hiszen mindig pozitívként állítottuk be Ábrahám cselekedeteit. De vajon Isten tényleg azt várta el Ábrahámtól, hogy szó nélkül, leszegett fejjel áldozza fel a fiát? Tegyen egy olyan dolgot, ami minden normális ember "szívét kitépné"? Ami a környező pogány népek szokása volt ráadásul? 

Sőt összevethetjük a helyzetet Jézuséval, aki könyörgött azért, hogy szabadítsa ki Isten a halál hatalmából (Zsid 5,7). Lehet Isten egy ilyen reakciót várt volna? Lásd még Zsid 4,16.

Lehet akár Ábrahám saját magát is felajánlhatta volna Izsák helyett?

Érdekes gondolatkísérlet, hogy vajon mit mondhatott volna Ábrahám a nagy csend helyett?

Érdekes, hogy mire itt a végére értem, már nem is vagyok annyira biztos az első két felfedezésemben. Inkább az egész egy nagy kérdőjel. Szóval a címhez oda is tettem a kérdőjelet. :)

Sok oldala van a "gömbnek". Most maradjunk ennyinél.

toyota tanmese

"1981-ben a Toyotánál valami nem stimmelt.

Egyes csapatok minden célkitűzést teljesítettek. Papíron a számaik tökéletesek voltak. A termelékenységük magas volt, a hibák száma alacsony, és úgy tűnt, minden zökkenőmentesen működik.

Más csapatok ennek pontosan az ellenkezőjét mutatták. Elvétették a célokat, gyakran leállították a gyártósort, és folyamatosan, mindenki előtt rámutattak a problémákra.

A legtöbb vállalat az első csoportot jutalmazta volna, a másodikat pedig nyomás alá helyezi. Taiichi Ohno pontosan az ellenkezőjét tette. Nem fókuszált többé kizárólag az eredményekre, és elkezdte figyelni a viselkedést. Amit észrevett, az mindent megváltoztatott.

A „kiemelkedően teljesítő” csapatok valójában nem voltak jobbak. Csendben lépéseket hagytak ki, szemet hunytak a kisebb hibák felett, és görgették maguk előtt a problémákat, csak hogy megvédjék a számaikat. Hatékonynak tűntek, de lassan tönkretették a rendszert.

A küszködő csapatok valami egészen mást csináltak. Leállították a sort, valahányszor valami nem volt rendben. Meghúzták az andon-zsinórt, azonnal felszínre hozták a hibákat, és rákényszerítették a rendszert, hogy valós időben javítsa ki azokat. Hatékonytalannak tűntek, de a minőséget védték.

Ohno ezért olyan döntést hozott, amely mindenkit megdöbbentett. Lefokozta az úgynevezett legjobb teljesítőket, és támogatta azokat a csapatokat, amelyek feltárták a problémákat.

Rövid távon a termelés lelassult. Hosszú távon a Toyota felépítette a világ egyik legmegbízhatóbb gyártási rendszerét.

A tanulság egyszerű.

Ami pillanatnyilag hatékonynak tűnik, az csendben elpusztíthat egy rendszert. És ami kudarcnak látszik, az valójában fegyelem is lehet."

Forrás: A Toyota Gyártási Rendszer (TPS) története, gyártásközi esettanulmányok

Megjegyzések:

Az Andon-zsinór (Andon cord) elve: A Toyotánál valóban bevezették, hogy bárki, a legalsóbb szintű munkás is megállíthatja a teljes gyártósort, ha hibát észlel. Sok nyugati gyárban ez elképzelhetetlen volt (ott a szalag leállítása főbűnnek számított).

A "rossz hír a jó hír" filozófiája: Taiichi Ohno (a TPS atyja) híres volt arról, hogy dühös lett, ha azt mondták neki, minden tökéletesen működik. Azt vallotta: "Ahol nincs probléma, ott nincs fejlődés sem." Ha egy csapat azt mutatta, hogy náluk minden 100%-os, Ohno gyanakodni kezdett, hogy elrejtik a hibákat (ez a japánban a muda – pazarlás és a mura – egyenetlenség elrejtése).

A hosszú táv a rövid táv előtt: A Toyota valóban vállalta a rövid távú veszteségeket és lassulásokat azért, hogy a hibák gyökerét (Genchi Genbutsu – nézd meg magad a helyszínen) kiirtsák.

miért

"Akiknek erős a miértje, az minden hogyant kibír."

Viktor Emil Frankl

(F. Nietzsche nyomán)

Ez most nagyon aktuális mondat számomra. Gyülekezeti kontextusban. Hogy ki kell e bírni minden hogyant, vagy lehet mást is csinálni vagy máshol csinálni, másokkal csinálni. Ez nagyon nagy kérdés, amikor nárcisztikus emberrel van konfliktus, nézet eltérés. Kibírni kell, vagy odébbállni...?

ima

"Uram, amit akarsz, ahol akarod, és amikor akarod."

Mert Te tudod a legjobban.

Ámen.

1691 - Richard Baxter mondta el ezt az egyszerű imát pár száz éve. Minden benne van, ami lényeges.

demokrácia és a hatalom

"Azért vagyok demokrata (a demokrácia híve), mert hiszek az ember bukásában. Szerintem a legtöbb ember az ellenkező okból demokrata. A demokratikus lelkesedés nagy része olyan emberek eszméiből ered, mint Rousseau, akik azért hittek a demokráciában, mert szerintük az emberiség annyira bölcs és jó, hogy mindenki megérdemli a kormányzásból való részesedést. A demokrácia ilyen alapon való védelmezésének veszélye az, hogy nem igaz... Én úgy találom, hogy nem igazak, anélkül, hogy magamnál messzebbre néznék. Nem érdemlek részesedést egy tyúkól kormányzásából sem. Még kevésbé egy nemzetet... A demokrácia valódi oka éppen az ellenkezője. Az emberiség annyira elesett, hogy senkire sem lehet rábízni a társai feletti korlátlan hatalmat. Arisztotelész azt mondta, hogy egyes emberek csak arra valók, hogy rabszolgák legyenek. Nem mondok ellent neki. De elutasítom a rabszolgaságot, mert nem látok olyan embert, aki alkalmas lenne arra, hogy úr legyen."

C.S. Lewis

A hatalom mindenkit eltorzít. Legyen akár keresztény vagy másban hívő ember. Ezért lenne fontos, hogy fő vezetői tisztséget ne tölthessen be hosszú távon senki. Akár miniszterekről, akár elnökökről - egyházelnökökről, akár gyülekezetvezetőkről, képviselőkről, polgármesterekről...stb. legyen szó. Érdemes praktikusan 2 ciklusban korlátozni az ilyen pozíciókban betölthető mandátumokat. Segítené ez azt is, hogy a vezetők foglalkozzanak végre azzal, ami az egyik fő dolguk volna: új vezetők felépítése, nevelése.

csodaszem

Az emberi szem az egyik legmegdöbbentőbb rendszer, amelyet a biológia valaha felfedezett. Minden réteg, minden struktúra és minden mikroszkopikus összetevő rendkívüli precizitással dolgozik össze, hogy teljes színben, mélységben, mozgásban és részletességben láthasd a világot – mindezt valós időben.

Ez a kép az egyéni részeire bontva mutatja be a szemet, feltárva, mennyire hihetetlenül szervezett ez a látórendszer.

A szaruhártya (1) átlátszó védőablakként funkcionál, miközben figyelemre méltó pontossággal töri meg a beérkező fényt. Az írisz (2) a pupilla méretének folyamatos szabályozásával kontrollálja a szembe jutó fény mennyiségét, szinte úgy, mint egy fényképezőgép automatikus rekesznyílása.

Mögötte található a lencse (4) – egy rugalmas optikai szerkezet, amely naponta több ezerszer változtatja alakját, hogy a közeli és távoli tárgyakra egyaránt fókuszálhass. Apró függesztőrostok (5), az úgynevezett zonulák tartják a lencsét a tökéletes pozícióban, míg a sugártest (6) mikroszkopikus precizitással szabályozza annak feszülését.

A retina (9) talán mind közül a legámulatbaejtőbb rész.

Több millió speciális fotoreceptor sejtet tartalmaz, amelyek képesek érzékelni a fényrészecskéket és elektromos jelekké alakítani azokat. Ezek a jelek a látóidegen (10) keresztül jutnak el az agyba, ahol azonnal azzá a képpé állnak össze, amelyet életed minden másodpercében tapasztalsz.

Még hihetetlenebb:

A szemek folyamatosan korrigálják a fényerőt, érzékelik a mozgást, megbecsülik a távolságot (az aggyal együttműködve), követik a mozgó tárgyakat, fenntartják az egyensúlyt a fej mozgása közben, és elképesztő sebességgel kommunikálnak az aggyal – anélkül, hogy ezen valaha is tudatosan gondolkodnod kellene.

Az üvegtest (11) fenntartja a szem alakját. Az ínhártya (7) megvédi a belső struktúrákat. Az érhártya (8) sűrű érrendszerén keresztül oxigént és tápanyagokat szállít. A külső szemizmok (12) rendkívül pontos mozgást koordinálnak, hogy a két szem tökéletesen összehangolva maradjon.

Mindezen összetevőknek egyszerre kell működniük. Ha csak egyetlen szerkezet is meghibásodik, a látás torzzá válhat, vagy teljesen megszűnhet. Az emberi szem nem csupán szövetek véletlenszerű gyűjteménye. Ez egy magasan integrált vizuális rendszer, amely a koordináció, az optika, a kémia, az elektromos jelátvitel és a biológiai "mérnöki" munka rétegeire épül.

Egy ilyen precíz rendszer természetes módon ébreszt ámulatot. Minél mélyebbre ás a tudomány a szem vizsgálatában, annál több összetettséget fedezünk fel folyamatosan.

Ilyen az Intelligens Tervezés.

CORNEA – Szaruhártya

IRIS – Írisz (Szivárványhártya)

PUPIL – Pupilla (Szemgolyó)

LENS – Szemlencse

ZONULES (SUSPENSORY LIGAMENTS) – Lencsefüggesztő rostok (Zonulák)

CILIARY BODY – Sugártest

SCLERA – Ínhártya

CHOROID – Érhártya

RETINA – Retina (Ideghártya)

OPTIC NERVE – Látóideg

VITREOUS HUMOR – Üvegtest

EXTRAOCULAR MUSCLES – Külső szemizmok

viharok 1.

A 16. század végén, a Karib-tenger vizein egy angol hadihajó és négy spanyol gálya horgonyzott egy mély, védettnek tűnő öbölben. A levegő fülledtté vált, a madarak elhallgattak, és a horizonton sötét, ólomszürke felhők gyülekeztek – egy hatalmas hurrikán közeledett.

A spanyol hajók behúzódtak az öböl mélyére, lehorgonyoztak, összekötötték magukat. Az angol hajó ezzel szemben kiment a nyílt vízre, egyenesen bele a viharba.

A hurrikán két napig tombolt. Az öbölben a hatalmas hullámok és a szélvihar úgy dobálta a spanyol gályákat, mint a játékszereket. Hiába volt a sok horgony és lánc, a hajók egymásnak ütköztek, vagy a szikláknak csapódtak. Mire a vihar elült, a négy büszke spanyol hajóból csak roncsok maradtak, a legénység pedig a parton rekedt, mindenét elveszítve.

Harmadnap reggelén a ködből feltűnt az angol hajó. Az árbocai megrepedtek, a vitorlái rongyokban lógtak, az oldala feketéllett a sós víztől, de úszott és kormányozható volt. Az angol kapitány a nyílt tengeren, ahol volt helye manőverezni, szembe fordította a hajó orrát a hullámokkal, és egyszerűen „átlovagolt” a viharon.

A sztori történelmi hátterében Sir Francis Drake 1585-ös expedíciója állhat. Vannak technikai tanulságai is:

- a hajó orrát a hullámokkal szembe lehet fordítani, így az nem borul fel, míg a kikötőben a szél és az áramlat oldalba kapja

- a hajó a vízre lett tervezve, nem a parthoz való ütközéshez

- a horgony biztonságot ad szélcsendben, de viharban béklyóvá válik, ami megakadályozza a mentő manővereket

Egy tengerészeti alapelvről van szó: "sea room", amit ma is tanítanak. A nyílt tengeri manőverezési lehetőségről szól. A vitorlás hajók korában a legnagyobb veszélyt nem a nyílt víz, hanem a partvonal jelentette egy-egy vihar során.

Ha egy hajó az öbölben horgonyoz le egy hurrikán vagy nagy vihar idején, a szél a part felé tolja. Ha a horgony elszakad vagy megcsúszik, a hajó menthetetlenül a szikláknak vagy a homokpadnak csapódik. Csapdába esik. Míg a nyílt tengeren a hajónak van helye „futni a széllel”. Még ha a vitorlák rongálódnak is, a hajótest nem ütközik semminek.

Sokszor az életben ugyanígy teszünk. A biztonság illúzióját választjuk a probléma, a krizis vagy a konfliktussal való szembenézés helyett.

A hajósok azért buktak el, mert a statikus biztonságot választották egy dinamikus veszélyhelyzetben. A horgonyuk a múltba kötötte őket. De volt aki felismerte, hogy a túlélés záloga a mozgás és a szembenézés a viharral, még ha ez azzal is jár, hogy abból csak megtépázva kerülhet ki.

A problémák elől való „biztonságba menekülés” (passzivitás) gyakran veszélyesebb, mint a problémával való bátor szembenézés (aktivitás).

milyen szagú a szeretet

Amikor megkértem a 11 éves fiamat, hogy segítsen kilapátolni a földet a kis platós autónkból az anyja új ágyásaiba, a reakciója a szokásos volt.

– Öööö... most éppen dolgom van – mondta.

A családi laptopon Robloxozott, mackónadrágban és egy régi pólóban fetrengett a kanapén, a lábát meg felrakta a dohányzóasztalra.

Ment a nyavalygás, a kifogások... a szokásos körök.

Pár perccel később már ott álltunk a talicska mellett, és lapátoltuk a földet. Üveges tekintettel nézett rám, a kapucni a fejére húzva, a válla beesve, és megkérdezte: – Miért kell ezt csinálnunk?

Elgondolkodtam egy pillanatra, mert be kell vallanom, a kérdés jogos volt. Egyikünket sem érdekelték különösebben a virágok, a zöldségek, vagy bármi, ami majd azokban az ágyásokban nőni fog. De a feleségem, Mel, imád kertészkedni.

Gondolkodtam, ő pedig várt, végül annyit mondtam:

– Ha szeretsz valakit, akkor szolgálod őt.

Folytattam, elmondtam neki, azt akarom, hogy olyan emberré nőjön fel, aki szolgálja a családját, a barátait és a közösségét.

– Ez – mondtam, miközben a földre, az előző hétvégén épített ágyásokra, a talicskára, a lapátra és az első fuvar földre mutattam (amit még sok másik követett a következő hetekben) –, így néz ki a szeretet.

Nem tetszett neki a válaszom. Láttam rajta, ahogy kelletlenül újra megfogta a lapátot.

Befejeztük a földhordást. Másnap, miközben én dolgoztam, a gyerekek és Mel pedig otthon voltak a szünetben, Mel küldött nekem egy képet. Mel hozott még egy fuvar földet, és mielőtt esélye lett volna nekiállni a kipakolásnak, Tristan magától munkához látott. Amikor Mel megkérdezte tőle, hogy „miért”, csak megvonta a vállát, és azt mondta: – Mert szeretlek.

Soha nem voltam még ilyen büszke a fiamra.

Részlet Clint Edwards: Atyai című könyvéből.

imamag

Ma reggel (nov11) kaptam, gondoltam megosztom, mert olyan mértékű volt számomra a "homlokracsapási faktora" a dolognak. Felszabadító.

Mt 6,9-10

"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod..."

Mt 13,31-32

"Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között..."

Az egyik probléma az imádságainkkal, hogy amikor imádkozunk, akkor nem ismerjük fel, hogy a válasz a legtöbbször "mag" formájában érkezik. Mi "tölgyfáért" imádkozunk, de Isten csak egy "makkot" ad. És mi sokszor kidobjuk a makkot vagy észre se vesszük, hogy ott a válasz, mert az csak egy pici "mag". Mert nem tölgyfát (a kész megoldást) kaptunk, amit vártunk...

Ha azt a kicsi magot elfogadom és elkezdem gondozni, akkor a maggal együtt növekedek én is. Elkezdek olyan emberré megérni, aki majd tud a tölgyfával is bánni. Nagyon sok minden, amiért imádkozok, azt nem tudnám kezelni - nem tudnám jól kezelni, ha egyből megkapnám. Túl arrogáns és büszke lennék sokszor, magam vállát veregetném, hogy milyen jó hívő is vagyok én (hiszen ÉN imádkoztam és hát úgy lett, az lett)...

Lehet, hogy nem ezt gondolom magamról az adott helyzetben, de a körülmények kihoznák ezt belőlem. Amit Isten ad, az egy "mag", ami aztán egy sokkal nagyszerűbb dologgá tud felnövekedni és azzal együtt én is - ha jól gondozom a magot.

Egy szívesség, egy belső felismerés, lehetőségek, nyitott ajtók, barátságok/kapcsolatok, krízisek, traumák, kihívások...mindezek, ha jól vannak gondozva, akkor valami nagyszerűvé tudnak felnövekedni az életemben és velük együtt én is egyre érettebb leszek.

Amilyen helyzetben, kihívásokban, krízisekben is vagyok most...azok nem lehet, hogy egy-egy magok Istentől? Válaszok az imádságaimra?

Szeretném az Istentől kapott "magokat" jól gondozni! Akármilyen is legyen az a mag, amit Ő ad.

menekülés

Egy nagyon nehéz témát akarok elővenni, de muszáj kiírnom magamból. A poszt megírását sok-sok évvel (10+) ezelőtt kezdtem, de nem lett igazán befejezve. Majd most! :)

Egy fontos kijelentés mindjárt az elején:

"Isten vagy azt adja nekünk, amit kérünk, vagy azt, amit akkor kértünk volna, ha tudnánk mindazt, amit Ő tud." Timothy Keller

Még egy fontos kijelentés:

Tisztában vagyok azzal, hogy szubjektíven szemlélem a világot, hogy nem én tudom a tutit és hogy az álláspontom nem egyenlő az igazsággal, mivel azt lehet senki sem tudja teljességében megismerni. Tehát véleményem vitatható és

fenntartom a jogot, hogy azon formálhassak és változtassak.

Nehéz eldönteni, hol is kezdje az ember. Sok mindent látni a médiában, egyszer olyat, amitől nyílik a bicska az ember zsebében, máskor olyat, hogy nem győzi papírzsepivel törölni a szemét, orrát. De a helyzet ettől függetlenül az ami. A média szinte sosem ad valós képet, kiragadja azt ami érdekes, szenzációs lehet. Vagy akár olyan képet fest, amit mondanak neki az éppen hatalmon levők. A médiát érdekek irányítják (hatalmi vagy pénzügyi).

Aztán vannak az egyszerű művészek, vagy rosszakarók, vagy a "like vadászok", akik szintén a szenzációra mennek, s nem érdekli őket mibe kerül ez, milyen következményei lesznek. Például ott van a "kukás fotó". Nyilván, ha tényleg a korrekt tájékoztatásra akart volna törekedni az illető, akkor vagy több fotót is berak, például a környezetről vagy magáról a vélelmezett cselekményről, amit állít. De mivel ezt nem teszi meg, így nekem teljesen hiteltelen amit állít. Simán a fotós is bedobhatta a kukába azokat a kenyereket. (Persze az is lehet, hogy igaz, de mindenképpen megkérdőjelezendő!)

Úgy tudjuk magunkat sajnálni, a pár százezer menekült miatt (egész EU-ra nézve), míg Libanonban egyedül van 1,2 millió menekült (Libanon lakossága kb. 4,5millió fő). Ha ezt az arányt nézzük, akkor Magyarországnak 2,67 milliót kéne befogadnia, míg mondjuk az USA-nak 85 milliót. Ja és akkor a gazdasági helyzetét a befogadó országoknak nem is néztem, nem az alapján arányosítok, vagy terület alapján.

Aztán ott van a következetlenség, amivel sok magyar a helyzethez áll, még olyanok is, akik szintén menekültek már. Ez főleg az integrációval kapcsolatos. Ha magyarokról van szó, akkor milyen helyesnek tartjuk és bólogatunk, meg büszkék vagyunk, hogy nem akarnak integrálódni egy idegen országban (nemcsak az elcsatolt magyar részekről van szó - ami lassan 100 éve volt, hanem akik elmenekültek anno), milyen szép, hogy magyarként akarnak élni egy másik kultúrában. Persze, ha az arabokról van szó, akkor integrálódjanak egyből, egyenek disznóhúst, vegyék fel a kultúránkat...stb. Külön mérleget használunk magunknak meg a többi embernek...

Ráadásul az emberek 98%-a úgy dumál a témáról, mint a legnagyobb szakértő és egyszer sem látta személyesen ezeket az embereket. Semmi alázat nincs benne, hogy esetleg megkérdőjelezhető lenne az amit lát az interneten, vagy amit ő állít. Az emberek 99%-a nem lát be a színfalak mögé. De simán ítéletet hozunk és beskatulyázunk embereket.

Persze vannak szélsőséges esetek, de kiborítjuk velük a gyereket is a kádból. Sőt itt is jelen van az, hogy mással szemben egészen máshogy alkalmazzuk ezt az általánosítós technikát, mint magunkkal szemben.

De igazából nem erről akarok beszélni, hanem egy másik szemszögről, amiről nem beszélnek sem az emberek, sem a "keresztény" emberek. Isten szemszögéről.

Talán ott érdemes kezdeni, ahol ezek az emberek elindulnak: Szíriában (persze jönnek máshonnan is: Afganisztán, Irak...stb.). Nem tudom hányan gondoltunk bele abba, hogy vajon mennyire elkeseredett helyzet kell ahhoz, hogy egy csónakkal mondjuk nekivágj a Földközi tengernek, vagy elindulj a "keresztény" Európa felé, ahol menedéket remélsz. Szóval ahhoz, hogy én mondjuk a 1,5 éves gyerekemmel (plusz a két nagyobbal), a családdal nekivágjak a Földközi tengernek mondjuk úgy, hogy én nem is tudok úszni (és sokan nem tudnak), ahhoz nagyon durva helyzetnek kell lennie. Olyannak, hogy ne lássak más lehetőséget, csak ezt, hogy az életüket, életünket menteni tudjam.

Milyen képet mutatunk be a kereszténységről ezeknek az embereknek? Azt hogy hogy utálja őket itt mindenki és zavarná vissza a tengerbe, amint csak lehet? Szép. Ezzel aztán máris jól indítunk egy "integráció" felé, vagy mondjuk afelé, hogy megtalálják az igazi Istent, Krisztust.

Aztán lehet vitatkozni azon is, hogy mi okozta ezt a helyzetet. Lehet vitatni a nyugati, jóléti államok felelősségét, az amcsikat, franciákat...stb. De ez nem oldja meg a helyzetet, csak találunk valaki mást, akit hibáztathatunk. Ebben mi magyarok jók vagyunk, mindenki hibás csak mi nem. Azon döbbenek meg, hogy magukat kereszténynek valló emberek (lelkészek is!) milyen gyűlölettel vannak más emberek iránt, akinek más a vallásuk, bőrszínük. Ezt hogyan egyeztetik össze a Bibliával? Egyszer sem teszik fel a kérdést:

"Mi van, ha Isten küldi ezeket az embereket? Mi lehet Isten célja ezzel az egésszel?"

Az emberek egyből a veszélyt látják nyilván, hogy a mi kis nyugodt európai, jóléti életünk veszélyben forog. Így is van, de ez hogy jön össze Isten igéjével? Ma bármelyik (legszegényebb) magyar emberrel is a világ 70-80%-a kapásból cserélne! Bármelyikkel! ( www.globalrichlist.com - nézd meg mennyire gazdag is vagy valójában - 2012-es adatokkal számolva) És hú de féltjük ezt a jólétünket, s még megosztani sem akarjuk.

"Mi van, ha Isten azért küldi ide őket, mert mi keresztények nem mentünk oda a jóhírt megosztani?"

Szóval, ha Isten szemszögéből nézzük, akkor én úgy látom, hogy ez a krízis egy

kegyelmi helyzet.

Isten változtatni akar rajtunk "keresztény" európaiakon és ehhez az arab menekülteket akarja használni. Mi meg rugódozunk minden apró változás ellen. Isten meg akar szabadítani minket valamiből, például a jólétben való hitünkből, a bűneinkből, amiket elkövetünk nap mint nap, szabaddá akar tenni, hogy merjünk cselekedni a rászorulók érdekében, akárki is legyen az.

Ha Isten küldi ezt a népet (és a Biblia szerint, ő mozdít, indít hatalmakat, népeket mozgásra), akkor építhetünk bármilyen kerítést, annak nem lesz értelme, nem fogja őket megállítani.

Csomó, ráadásul keresztény nő mondja azt, hogy miért nem maradnak ott ezek a férfiak harcolni a szabadságukért, a családjukért. Attól félek ezek az önző nők lennének az elsők, akik kizavarnák a férjüket, fiaikat a frontra, hogy öljék mások férjeit és fiait, hogy védjék az ő becses életüket, jólétüket, életszínvonalukat. Vagy ha nem, akkor megint ott vagyunk, hogy képmutatók vagyunk.

A beléptetés és ellenőrzés nem rossz dolog. Isten szereti a jogosságot és a rendet. Nekünk is kell. Csak lehetne ez tiszta és átlátszó. Nem úgy, ahogy a kormány csinálja, hogy közben "betelepedési kötvényekkel" kémeket, maffiózókat...stb. juttat be az EU-ba, mert ezzel csurran-cseppen egyeseknek valami. Ez az igazi baj, hogy vannak az ország vezetésében olyanok, akik szó szerint eladják a hazájukat, s aki ez ellen tehetne, aki a legfőbb vezető, az pedig ezt hagyja és nézi, vagy talán még a saját marzsát is leszedi a dologból. Mellébeszélés van és a nép becsapása, kihasználása.

Annak idején az akkori "EU" azt imádkozta: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!". Mi van, ha Isten egy újabb nemzetet a magáévá akar téríteni? Ahogy a pogány magyarok is "keresztény" nemzet lettek (most nem megyek bele, hogy milyen minőségben). A magyarok, hunok is elég messziről indultak mint fizikailag, mind szellemileg...és még nem is értek célba.

Ha megnézzük a történelem menetét, akkor az emberek "békéje" sosem lett maradandó és valódi béke. Jegelt feszültségeket és elodázott konfliktusokat. Pedig amikor béke van, akkor jólét van.

A közelünkben levő orosz-ukrán háborúnak mi lenne a megoldása? Milyen béke lenne jó? Milyen felételek mellett? Egy háború esetén nincs win-win, csak vesztes-vesztes helyzet.

Az egyetlen valódi megoldást az hozná, ha az emberek megtérnének. Ha a szívük változna meg...abból indul ki az élet. Ha a szív megváltozik, akkor minden más is körülötte.

"De még most is így szól az Úr : Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úr hoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!"

Jóel 2,12-13 RUF

konszenzus

Egy tárgyalástechnikai módszert hallottam nemrég. Nagyon egyszerű és frappáns. Segíthet az egyezségre jutásban.

Ha valakivel beszélsz egy témáról és nem tudtok megegyezni, akkor kérdezz (lenti kérdéseket)! Ha nem jó számodra a válasz, akkor továbblépsz a következőre...

1. mit javasolsz?

2. hogy tudnánk megegyezni?

3. el tudod ezt fogadni, hogy...?

Jussunk egységre, konszenzusra. Ez nem magától történik, ezt ki kell munkálni, tenni érte.

mihülyeségminemaz

Egy podcastet szoktam hallgatni. Nagyonjónak tartom. A vezetésről beszélgetnek benne. A címe: Mihülyeségminemaz. A 6. epizódból egy két idézet, ami számomra érdekes volt.

"Nem az a kérdés, hogy a vezetőnek milyen attribútumokkal kell rendelkeznie, hanem az, hogy a vezetettekből milyen érzést vált ki az ő vezetése."

Valakinek, aki el van szállva, ájulva a saját sikereitől és azt hozza fel állandóan.

"Én nem is vitatom, hogy te milyen vagy és hogy milyen sikeres voltál. Csak az a kérdés maradt bennem, arra kéne rájönni, hogy emiatt, ennek következtében vagy ennek ellenére lettél sikeres."

"Mi a vezető legfontosabb feladata?

Vannak a csapatunkban emberek és az ő adottságukat tehetségüket kell eredménnyé alakítani. Igazából katalizátorok vagyunk az emberek erősségei és az eredmények között."

"Vezetőnek lenni olyan, mint nőnek lenni: ha el kell mondanod az embereknek, hogy az vagy, akkor nem vagy az."

Hallgassátok ti is a podcastet! A szerzőnek van egy blogja is, azt is érdemes olvasni: tudatosvezetés.

mire gyúrjak?

A második világháború alatt a katonaság elemezte a visszatérő vadászrepülőgépek golyóit, hogy meghatározzák, hová kell további páncélt adni. A képen látható piros pontok azt mutatják, hogy hol találták el leggyakrabban a visszajutott repülőgépeket.

Kezdetben a katonaság azt fontolgatta, hogy megerősíti azokat a területeket, ahol a legtöbb golyó található – a szárnyak, a farok és a külső törzs. Ám Wald Ábrahám, magyar matematikus egy kritikus megközelítésre mutatott rá:

Ezek azok a repülőgépek, amelyek túlélték. Az általuk elszenvedett találatok nem voltak végzetesek.

Wald azzal érvelt, hogy azok a területek, ahol kevés vagy nincs golyó – mint például a motor és a pilótafülke – a kritikus gyenge pontok. Az ezeken a területeken eltalált repülőgépek nem tértek vissza, így ezek a hiányzó adatpontok kulcsfontosságúak voltak.

Ez a történet megtanít bennünket a túlélési elfogultságra – arra a logikai hibára, amikor csak azokra az emberekre vagy dolgokra koncentrálunk, amelyek túlélték a folyamatot, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat, amelyek nem, ami gyakran hamis következtetésekhez vezet.

Klasszikus eset ez a statisztikában és a döntéshozatalban, amelyet ma is széles körben tanítanak.

Fontos szempont ez egy közösség, gyülekezet vizsgálata során is, amikor keressük, hogy mire kéne több energia és forrás (idő, ember, pénz). Lehet jobb képet kapunk, ha olyan embereket kérdezünk, akik elmennek egy közösségből?

MVP

"If you're the most valuable person in your business...your business isn't worth very much."

Ryan Deiss

("Ha te vagy a vállalkozásod legértékesebb embere...akkor a vállalkozásod nem ér túl sokat.")

Ennek analógiáján:

"Ha te vagy a gyülekezeted legértékesebb embere (vezetőként)...

akkor a gyülekezeted nem ér túl sokat."

Lehet fura a párhuzam, de szerintem nagyon helyénvaló. Sok olyat látok, hogy egy-egy közösség egy emberen alapszik és amikor az kidől - akár meghal vagy erkölcsi, képességbeli okok miatt alkalmatlan lesz - akkor az egész közösség összedől. Az a baj, hogy szinte mindegyik előfordul nagy százalékkal, a halál eléggé biztos :), hogy jön, a másik meg biztos, hogy megtörténik - viszont ekkor a 2 lehetőség közül a rosszat választják sokan, hogy a beismerés és alázat helyett elkezdenek színjátszósdit csinálni...s innen meredek a lejtő. Pedig lehet(ne) változni, fejlődni.

Olyan vezető szeretnék lenni, aki másokat emel fel, nem saját magát állítja mások vállára, fejére és tapossa őket lefele.

Az a baj, hogy a mai világban az a HŐS, aki mindenkit legyőz és ez az attitűd begyűrűzik a gyülekezetekbe is, az ottani szolgálók és vezetők közé. Pedig a Biblia alapján egy telejesen más minta van előttünk: a szolgáló vezető képe. Illetve egy olyan, aki másokat előrébb segít.

A jó vezető nem maga ér el dolgokat, hanem mások által. Bevon, delegál, felhatalmaz embereket és segíti őket.

"Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban."

Zsoltárok 127:4-5

"Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Az Istent nem ismerő nemzetek királyai hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat. Akiknek pedig hatalmuk van mások fölött, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne legyetek ilyenek! Éppen ellenkezőleg: aki közöttetek a legnagyobb, az olyan legyen, mintha ő lenne a legkisebb! Aki vezető, az olyan legyen, mint a többiek szolgája!"

Lukács evangéliuma 22:25-26

tudomány és tehetség

Nemrég egy podcastet hallgattam Falus Andrással, Széchenyi-díjas magyar immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Egyik kedvenc magyar tudósom, aki egy nagyon intelligens, okos ember. Ő idézte Szentgyörgyi Albertet, hogy mi is a tudomány.

"Látja azt, amit mindenki látott, de azt gondolja, amire senki sem gondolt."

Ez az idézet sok mindenre alkalmazható: művészetek, vezetés, mérnöki gondolkodás, szeretet, gyereknevelés...stb.

Nagyon tetszik a megfogalmazás. Ehhez hasonló az is, hogy mi a zseni és a tehetség közötti különbség. Ezt pedig Arthur Schopenhauer mondta.

"A tehetség eltalálja azt a célj, amit senki más nem tud. A zseni eltalálja azt a célt, amit senki más nem lát."

mi az én tehetségem?

Benedek Tibor (1972-2020)

Benedek Tibor, a magyar vizilabda válogatott csapatkapitánya éveken keresztül. Háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya mondta ezt magáról:

„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót.

Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek.

Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem."

Szeretnék ilyen vezető lenni:

alázatos, mindenáron küzdő, másokat felemelő.

fejlődés

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.

Sétálok az utcán.

Egy mély lyuk van a járdán.

Beleesem, elvesztem.

Nincs segítség.

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.

Ugyanazon az utcán sétálok.

Egy mély lyuk van a járdán.

Úgy csinálok, mintha nem látnám.

Újra beleesem.

Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.

De nem az én hibám!

Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.

Ugyanazon az utcán sétálok.

Egy mély lyuk van a járdán.

Látom, hogy ott van.

Mégis beleesem… ez puszta megszokás.

A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.

Az én hibám!

Azonnal kijövök.

IV.

Ugyanazon az utcán sétálok végig.

Egy mély lyuk van a járdán.

Megkerülöm.

V.

Egy másik utcán sétálok végig.

rés a nagy falon

Amikor a kínaiak úgy döntöttek, hogy békében fognak élni, felépítették a nagy kínai falat. Azt hitték, hogy a magassága miatt senki sem tudja majd megmászni... Az építkezést követő 100 évben azonban a kínaiakat háromszor többször támadták meg, s hatoltak be az országba, mint előtte.

Az ellenséges gyalogos katonáknak soha nem kellett felmászniuk vagy áthatolniuk a falon. Mert mindig megvesztegették az őröket, és így a kapukon át jutottak be. A kínaiak magas és vastag falakat építettek fel; de a katonáik karakterét nem tudták felépíteni.

Az emberi jellem építése nagyon más és nagyon fontos...minden más felépítését meg kell előzzön. Erre van szüksége ma is minden generációnak.

Ahogy egyszer valaki mondta: „Ha el akarsz pusztítani egy nemzetet, ahhoz három út van:

- pusztítsd el a család szerkezetét

- tedd tönkre az oktatási rendszerét

- becsülde le és alacsonyítsd le a példaképeiket és referenciáikat.”

A világ erre felé halad, hogy "ne higyj senkinek!", nincs megbízható információ forrás, minden viszonylagos. Ha nem lesznek megfelelő karakterrel rendelkező férfiak és nők a falakon, őrhelyeken, a családok élén, az oktatásban, akkor el fog veszni a nép...mindenki.

kolibri és a keselyű

"Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amik igazak,

dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek,

tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek."

Fil 4:8 EFO

Mivel az ember azt találja meg, amit keres, jól át kell gondolnunk, mit is helyezünk magunk elé.

A régi mese szerint, egy keselyű és egy kolibri ugyanazon sivatag fölött repdesett. A keselyű a halált kereste, egy rothadó tetemet, amelyet megehet, így azt is talált: rothadó tetemet és halált. Ezzel szemben a kolibri egy virágot és az annak nektárjában lévő életet kereste. A kolibri életet talált.

Mindkettő azt találta, amit keresett. Nagyon vigyázzunk, mit keresünk, min gondolkodunk, és mit engedünk át az elménk ajtaján. Ne feledjük, a gondolataink rengetegéből fakadnak szavaink.